Állatkínzás bűntettével vádolt férfi ügyében hozott jogerős másodfokú ítéletet a Zalaegerszegi Törvényszék nemrégiben. Összesen nyolc hónap börtönbüntetést szabott ki, ezzel – kisebb pontosításokkal – helyben hagyta Nagykanizsai Járásbíróság elsőfokú ítéletét.
Egy dél-zalai telephelyen összesen 26 szürkemarha és 20 mangalica maradt élelem és víz nélkül 2010 tavaszán. Mire észrevették, 17 állat hullott el kegyetlen körülmények között. A vádlott áprilisbanarra kérte ismerősét, hogy lássa el állatait, ám ez eseti jelleggel, eseti utasítássokkal történt körülbelül egy hónapig. Amikor a segítő júniusban meglátogatta a telephelyet, már több állatt elpusztult. Az erősen oszlásnak indult állatokat egy elkülönített helyre húzta, nehogy a tetemekből a többi jószág egyen. A történteket jelezni akarta a vádlottnak, ám ő elérhetetlen volt, ezért értesítette a rendőrséget.
Egy nappal később hatósági ellenőrzés alatt összesen 17 éhségtől elhullott, oszlásnak indult tetemet, 9 lesoványodott állatot, továbbá 20 közepes tápláltságú mangalicát, 4 közepesen táplált, s egy rossz állapotban lévő, mozgásképtelen kutyát találtak az ellenőrök. A kutyák közül kettő szabadon volt egy bekerített területen, kettő pedig egy-egy, nagyjából méteres láncra kötve, víz és élelem nélkül tengődött. A hatósági főállatorvos tanúvallomásában azt valószínűsítette, hogy az amúgy engedély nélkül tartott mangalicák, illetve a szabadon lévő kutyák ehettek az elhullott állatok tetemeiből.
A vádlott tagadta bűnösségét. Mint mondta, az állatokat nem haszonszerzésből, hanem szeretetből tartotta. Hosszú ideig ő gondozta őket, ám beteg lett, így nem tudott törődni velük. Megkérte viszont a tanúként meghallgatott segítőt, hogy gondoskodjon az állatokról. Erre pénzt is adott neki. Arról, hogy aztán mi történt, csak a rendőrségtől értesült. Elmondta, hogy időskori elbutulás jelentkezett nála, és emiatt kezdődtek a gondok az állatok körül. Megbízta ugyan segítőjét az állatok ellátásával, de a részleteket nem beszélték meg, és ő sem kérte számon. Emlékei szerint egyszer 20 ezer forintot adott munkadíjra és takarmányra. A tanúként meghallgatott segítő elmondta, hogy minden alkalommal telefonon hívta a vádlott, mikor segítenie kellett. A kutyák ellátását – hogy, vigyen némi száraz zsemlét meg húscafatokat – pusztán egy alkalommal kérte tőle a vádlott . A tanú azt vallotta, hogy ha ismerőse jelzi neki a bajt, akkor biztosan segített volna.
A másodfokú tárgyaláson elhangzott: tekintettel az elpusztult állatok nagy számára, és arra a nagyfokú közömbösségre, melyet a vádlott az állatok sorsa iránt tanúsított, a kiszabott végrehajtandó szabadságvesztést szükségesnek tartották.
