Közélet

Bevallotta bűnét a világ legrosszabb anyja

Gyermeke meg is halhatott volna.

Az arizonai Catalina Clousert még tavaly tartóztatták le, miután akkor öthetes csecsemőjét figyelmesen becsatolta a gyermekülésbe, feltette a kocsi tetejére, majd egyszerűen elhajtott – mint kiderült, hazafelé indult barátaitól, akikkel marihuánát fogyasztott és menet közben elfelejtette a csöppséget.

A gyermek az indulás után nem sokkal lerepült az autó tetejéről és egy kereszteződésben landolt – a szemtanúk azonnal a segítségére siettek, a picinek szerencsére nem esett baja.

A nőt gyermekbántalmazás és járművezetés bódult állapotban bűntettéért állították bíróság elé, javára pedig csak annyit mondhatunk, hogy legalább vállalta tettét és bűnösnek vallotta magát. Büntetését március 26-án szabják ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik