Közélet

Koraszülöttet szállító mentőautó karambolozott

A két sérülttel járó baleset Lakitelek közelében, a 44-es úton történt. A mentőben szállított baba jól van.

A baleset azután történt, hogy a megkülönböztető jelzéseit használó,  koraszülöttet szállító mentőautó egy személyautó előzésébe kezdett, és az autó balra akart kanyarodni Kapásfalu felé – közölte az MTI helyszínről származó, meg nem erősített információkra hivatkozva. Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel mindössze annyit közölt, hogy a baleset ismeretlen körülmények között történt.

Az ütközésben a mentőben utazó ápoló és a mentővel ütköző személyautó vezetője sérült meg. A sofőrt úgy kellett kivágni a roncsokból, és súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba. Az autó utasa nem sérült meg.

A 24-es és a 25-ös kilométer között egy ideig teljes útzár volt érvényben, majd félpályán megindulhatott a forgalom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik