Közélet

Megsütötte a macskáját, mert aranyhalra támadt – 18+

A 23 éves nő büntetésből öt percre a mikróba tette a pár hónapos állatot.

A Nagy-Britanniában lévő hoylandi bíróságon a napokban kezdődött meg annak a 23 éves nőnek a pere, akit állatkínzással vádolnak, miután büntetésből öt percig mikrózta alig négy hónapos macskáját. Mint kiderült, Laura Cunliffe azért haragudott meg a fekete-fehér nőstény macskára, Mauglira, mert az megtámadta gazdája aranyhalát.


Elképesztő kegyetlenséggel bánt az állattal
Kép forrása: RSCPA

A munkanélküli nő, akit korábban többször is kezeltek már depresszióval, illetve súlyos téveszmékkel, úgy döntött, móresre tanítja a kismacskát, ezért a mikróba tette, majd öt percre bekapcsolta a sütőt. A vizsgálati anyag szerint a macska még élt, amikor Laura végül kivette a mikróból, ám nem sokkal később – alig másfél óra múlva – belehalt a kapott sugármennyiségbe.

„13 éve vagyok a pályán, de még nem találkoztam ehhez fogható, szörnyű esettel” – nyilatkozta Lynsey Harris, a brit állatvédő szervezet (RSPCA) nyomozója. „Belegondolni is borzasztó, mennyit szenvedhetett ez a szegény állat, mielőtt kimúlt” – tette hozzá, majd rámutatott, az öt percig tartó mikrohullámú sugárzás valószínűleg a macska összes belső szervét megfőzte.


Az állatvédők a nőt a legszigorúbb büntetéssel szeretnék sújtani

„Ez a szenvedés mindenképpen elkerülhető lett volna, épp ezért a szervezetünk mindent megtesz azért, hogy Laura Cunliff esetével példát statuáljon” – mondta el Harris. Az állatkínzó Cunliffe-et egyébként a bíróság egyelőre óvadék nélkül szabadon engedte, sorsáról a március 13-ai tárgyaláson döntenek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik