Közélet

Folyóba csalta értelmi fogyatékos fiát, hogy megölje

A 11 éves fiúnak azért kellett meghalnia, mert apja terhére vált.

Korábban a témában:

A Cseng nevű kínai férfi a héten állt bíróság elé a még tavaly szeptemberben elkövetett gyilkosság miatt. A férfi a Shanghajtól délre található Csöcsiang tartomány egyik falujánál vitte ki szellemi fogyatékos (vagy, ahogy a Shanghai Daily politikai korrekt kifejezésekről még nem hallott szerkesztői fogalmaztak, retardált) és epilepsziában szenvedő fiát egy folyó partjára, hogy a vízbe csalva megölje.

Az apa a bíróságon elmondta: fia mindig is nagyon izgatott lett a feldobott pénzérméktől, ezért pár pénzdarabot dobott a folyóba, és azok megkeresésére bíztatta a gyermeket. A fiú be is ment a vízbe, de nem tudott kijönni, és megfulladt. Az apa kihívta a rendőrséget, közölve, hogy baleset történt. Ezt egy ideig el is hitték a hatóságok, mivel nem volt szemtanú.

Csang elvált felesége azonban gyanúsnak találta a történetet, és gyanúját meg is osztott a rendőrséggel, akik tovább nyomoztak és végül elérték, hogy Csang bevallja, hogy mit tett. Elmondása szerint anyagi nehézségek miatt szabadult meg beteg fiától, akinek kezelése évente harmincezer jüanjába (nagyjából egymillió forint) került.

Az emberölési váddal ellene indult bírósági tárgyaláson még nem született ítélet. Az ügyészek 15 évig tartó börtönbüntetés kiszabását kérték.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.