Közélet

Több mint 8 év az élettársát halálra késelő nőnek

Nyolc év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken azt a nőt, aki tavaly márciusban egy csemői házban hasba szúrta élettársát; az áldozat még aznap meghalt - közölte a törvényszék pénteken.

A vádirat szerint az 57 éves nő 1994 óta élt – hosszabb ideig hajléktalanként, majd Vecsésen egy lakókocsiban – élettársi kapcsolatban a nála 14 évvel idősebb férfivel, akit csak “papának” szólított.

Az élettársak között mindennaposak voltak az italozás közbeni veszekedések, egy alkalommal a férfi, majd pár évvel később a nő is a másik életére tört. Ez utóbbi esetben az asszony mellbe szúrta a férfit, ezért el is ítélték. Akkor az élettárs felépült, majd a vádlott szabadulása után kapcsolatuk folytatódott.

2009-2010-ben ismerősüknek köszönhetően annak csemői házába költöztek, ám a viták, verekedések folytatódtak. Tavaly március 30-án a férfi féltékenykedése, illetve amiatt vesztek össze, hogy a villanyszámla nem fizetése miatt a szolgáltató kikapcsolta a házban az áramot.

A veszekedés hevében a konyhában a nő a nála lévő késsel hasba szúrta élettársát. A vádlott a szomszédokat kérte meg, hogy hívjanak mentőt, de a férfit hiába műtötték meg, még aznap este meghalt.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik