Közélet

Nyolc évvel megúszta a csemői férjgyilkos

A nő többször támadt késsel párjára, kilenc éve kis híján megölte, ám a férfi akkor visszafogadta. Ez lett a veszte.

Két nap alatt döntött a bíróság annak a nőnek az ügyében, aki tavaly márciusban halálra késelte élettársát. Az asszonyt a bíróság első fokon nyolc év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte és kilenc évre eltiltotta a közügyek gyakorolásától – közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

A vádirat szerint a nő 1994 óta állt élettársi kapcsolatban az általa csak „papaként” hívott, 1943-as születésű férfival. Hosszabb ideig hajléktalanként éltek, majd egy lakókocsiban egy vecsési ingatlanon. Később egy csemői parasztházba költözhettek, cserébe rendben tartották a területet. A lakhatásért nem, csak az áramért kellett fizetniük.

A pár kapcsolata igen viharos volt. Kilenc évvel ezelőtt, egy komoly szóváltás késelésbe torkollott, az asszony mellbe szúrta a férfit, életveszélyesen megsebesítve őt. A nő rács mögé került, ám miután szabadult, élettársa visszafogadta.

Az ügyészség szerint nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy a támadó kést ragadott. Mindketten rendszeresen ittak, ekkor esetenként összevesztek, a nő pedig szúrt. Többször sikerült így megsebesítenie élettársát. A férfi részegen féltékenykedett, rendszerint emiatt robbantak ki a viták.

A pár a gyilkosság előtt igen feszült volt, nem fizették ugyanis a villanyszámlát, így az szolgáltató tavaly, március 23-án kikapcsolta az áramot. Pár nappal később hétköznapi teendőiket intézték, és közben ittak, délután 3 órakor már részegek voltak. A vádlott a konyhában volt, amikor kirobbant az újabb vita. A nő azt hangoztatta, hogy otthagyja a tanyát, mivel nincs áram. Párja azonban azt mondta, ő nem megy sehová, egyúttal ismét féltékenykedni kezdett. A nőt felidegesítette élettársa viselkedése, ezért azt mondta neki, hogy hagyja őt főzni, inkább menjen és vágjon fát.

A férfi azonban nem hagyta békén, folytatta a féltékenykedést, az asszony ezután felé fordult, fogta a kést és hason szúrta áldozatát. A nő ezután próbálta a szobába kísérni a párját, ám a férfi az ajtóban összeesett. A szurkáló párnát tett a feje alá, a hasára pedig törölközőt, majd a szomszédba szaladt segítségért. A mentők a férfit a ceglédi kórházba szállították, ahol műtéten esett át, de az orvosok már nem tudták megmenteni.

Az ítélet nem jogerős, az asszony és védője enyhítésért, az ügyész pedig súlyosításért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik