Közélet

Összeverte és alsónadrágban utcára lökte ismerősét egy budapesti rendőr

Az egyenruhás - és két civil társa - egy korábbi kölcsön miatt bánt el haragosával.

Csoportosan elkövetett kifosztás, önbíráskodás, személyi szabadság megsértése, hivatali visszaélés – egyebek mellett ezért emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Készenléti Rendőrség egy hivatásos állományú beosztottjával és két civil társával szemben.

A vádirat szerint a három férfi 150 ezer forintot adott kölcsön a helybenhagyott férfinak, emiatt hívták találkozóra 2013. március 24-én, az esti órákban. Áldozatuk elment, de vitte egyik barátját is. A trió mindkettejüket bántalmazta, elvette értékeiket és „lefoglalták” a kocsit is, amellyel érkeztek, mondván, ez lesz a biztosíték.

A férfi kiabálását a környéken lakók hallották, többen megjelentek az ablakokban, ám az ügy elsőrendű vádlottja elővette a szolgálati igazolványát azzal, hogy ne hívják a rendőrséget, mivel ő maga is rendőr.

A tartozó ismerőst a csapat ezután autóba ültette, ahol arra kényszerítették, hogy vetkőzzön alsónadrágra. Így, ruha nélkül és mezítláb rakták ki a kocsiból egy lakott terület közelében, miközben kint repkedtek a mínuszok.

A rendőrséget a férfi barátja értesítette, akinek időközben sikerült elmenekülnie a helyszínről.

Az ügyészség szerint ha a vádlottakat bűnösnek találják csoportosan elkövetett kifosztás bűntettében, azért két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik