Közélet

Bizarr hívások miatt bukott le a drogültetvényes

Egy nap alatt négyszer kért rendőri segítséget egy amerikai férfi - negyedszer le is tartóztatták.

A 47 éves Victor Jasinsky először hétfőn, hajnali 3:42-kor tárcsázta a segélyhívó 911-et azzal, hogy lángokba borult egy szomszédos ház és a lakók nem tudnak kiszabadulni. A tűzoltóság és a mentők is kivonultak, de teljesen feleslegesen.

A következő hívás hat órával később történt, ekkor betörőkről számolt be, méghozzá nemcsak a házon belül, hanem a tetőn és a hátsókertben is. Nem sokkal később a kaliforniai férfi az egyik szomszédját kérte meg, hogy hívján segítséget, mert elmondása szerint a házában két ismeretlen férfi túszul ejtett két ismeretlen nőt. Végül este háromnegyed nyolckor azért tett bejelentést, mert állítólag a bejárati ajtótól néhány méterre lelőttek egy férfit, akit két másik próbál életben tartani.

A rendőrök, a mentők és a tűzoltók (vagy ezek egy kombinációja) mind a négy esetben kivonult és mind a négy esetben kiderült, hogy kár volt. Kivéve talán utoljára, hiszen akkor átkutatták a férfi otthonát és a hátsókertben egy kisebb marihuána ültetvényre leltek.

A letartóztatást foganatosító rendőrök elmondása szerint a férfi drogos és/vagy alkoholos befolyásoltság alatt állt, és azt sem tartják kizártnak, hogy a vészhelyzeteket nem kitalálta, hanem hallucinálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik