Közélet

Elrontott rendelés miatt lőtt a McDonald’sra

Az elsőt még elnézte, a másodikra golyóval reagált egy amerikai nő.

Shaneka Monique Torres – így hívják azt a 29 éves hölgyet, aki szó szerint életbevágó kérdést csinál abból, hogy a gyorséttermi kiszolgálás tökéletes legyen.

Éppen ezért csalódottságának kellett hangot adjon, mikor vasárnap este nem úgy kapta meg a hamburgerét, ahogy kérte. A Michigan állambeli Grand Rapidsben működő egyik McDonald’s alkalmazottai kárpótlásul ingyenebédet ajánlottak következő látogatásakor, s ezzel úgy tűnt, elsimították az ügyet.

Igen ám, de néhány órával később, éjjel három körül a nő visszatért a tökéletes hamburger reményében, és a drive-thru végén ismét csalódnia kellett. Ezen viszont már annyira felhúzta magát, hogy előkapott egy pisztolyt és belelőtt a kiadó ablakba, majd elhajtott. Szerencsére senki nem sérült meg – sőt, a legtöbb alkalmazott azt hitte, hogy csak egy kávéskanna tört össze.

A rendőrök rövid úton elkapták a lövöldöző hamburgerszakértőt, mivel az első elrontott rendelés után ígért ingyenebédhez meg kellett adnia a telefonszámát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik