Közélet

Két éve kirabolta, most megölte a tatabányai asszonyt

A rendőrség Budapesten fogta el a 26 éves támadót, aki múlt héten otthonában halálra verte a 73 éves nőt.

Elfogták a múlt szerdai, tatabányai gyilkosság gyanúsítottját – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn. Egy 26 éves fiatalt vettek őrizetbe, aki korábban a városban élt és 2011 decemberében már kirabolta az áldozatot. A nyomozók kiderítették, azóta Budapestre költözött, végül ott kapták el múlt pénteken.

Ahogy arról beszámoltunk, az idős asszony holttestére múlt hét csütörtökön találtak rá otthonában. Gondozója ment hozzá, de nem nyitott ajtót senki. Aggódott, mert előző napi ebédjét is érintetlenül találta a bejárati ajtó mellett. A rendőrök sem tudtak bejutni az áldozathoz, ezért a katasztrófavédelem embereivel közösen, az ablakon át másztak be a panelház negyedik emeletén lévő lakásba.

A gyanúsított mindent tagad, ennek ellenére a bíróság hétfőn úgy döntött, harminc napra elrendeli előzetes letartóztatását. Emberölés miatt folyik eljárás ellene.

Olvasói sztorik