Közélet

Gondozónőt állítanának bíróság elé a szökött bölcsődés miatt

A nyomozás megállapította, a bölcsődei kisegítő tehet arról, hogy a hároméves kisfiú kijutott az utcára.

Bíróság elé állítást javasol a rendőrség a kecskeméti bölcsődéből megszökött kisfiú ügyében – közölte csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozás megállapította, a gyerekeket egy 51 éves nő felügyeletére bízták, ám a bölcsődei kisegítő nem volt eléggé körültekintő. Az asszony nem vette észre, hogy a hároméves kisfiú kijutott az udvarról az utcára.

Az eset tavaly, december 11-én történt. A kecskeméti bölcsődés egy négysávos úton kerekezett műanyag kismotorjával, amikor rátaláltak. A rendőröket egy arra haladó értesítette. A gyereket a járőrök vitték vissza a bölcsődébe. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult eljárást, akkor még ismeretlen tettes ellen. A később meggyanúsított asszony elismerte felelősségét.

A rendőrség a napokban befejezte a nyomozást és a keletkezett iratokat megküldte a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik