Közélet

Pályaudvaron vadászott gyerekekre az egri rabló

Az iskolakerülőt többször kapták már lopáson, később rátámadt egy lányra, végül már kisgyerekek pénzét szedte el.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 15 éves kamaszt, aki több gyerekre is rátámadt az egri buszpályaudvaron. A Heves Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a tinédzsernek nem ez volt az első húzása, korábban kétrendbeli betörés miatt már eljárás folyt ellene. Akkor elhalasztották a vádemelést, pártfogót rendeltek ki mellé, de úgy tűnik, ez sem tartotta vissza attól, hogy ismét lopjon. Ez az ügy jelenleg bírósági szakban van.

Útóbbi akciója utáni héten már erőszakra adta a fejét. Tavaly, november 10-én az egri buszpályaudvaron szólalkozott össze egy lánnyal, akit a büfésoron ököllel állon ütött. Még itt sem állt meg: idén január közepén – szokása szerint – a tanítás helyett ismét a városban csavargott, amikor a buszpályaudvaron észrevette, hogy két nála kisebb, 11 éves gyermek egy padon ülve várakozik a távolsági járatra. Pénzt kért tőlük, majd amikor nem kapott, megfenyegette őket. Végül 110 forintot sikerült a megfélemlített, rémült kisiskolásoktól elvennie.

Mivel a fiatal sorozatosan követte el az egyre súlyosabb bűncselekményeket, csavargó, iskolakerülő életmódot folytat, az ügyészség úgy ítélete meg, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és tartani lehet attól is, hogy korábbi áldozatait megfélemlítené, befolyásolná a tanúkat, ezzel pedig megnehezítené a nyomozást.

Mindezek mellett az ügyészség szerint az sem kizárt, hogy újabb bűncselekményeket követne el.

A fiatal jelenleg javítóintézetben van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik