Közélet

Marakodnak Bándy Kata gyilkosának gyerekén

Az anya és a nagymama huzakodnak, és mindennek egyvalaki issza meg a levét.

Komoly harc dúl a Bándy Kata megöléséért életfogytiglanra ítélt Péntek László családjában. A férfi három és fél éves kisfia, Lacika elhelyezéséért küzdenek. A bíróság első fokon a gyereket az édesanyjánál helyezte el – írja a Bors.

A bulvárlap szerint Péntek anyja perrel próbálta megszerezni a kisfiú felügyeleti jogát, mivel az óvodás Lacika édesanyjának nem volt munkahelye. „Borzalmas dolgokat állított. Két héttel karácsony után látleletet vetetett Lacikáról, akinek a szeme és a szája is felszakadt – mondja felindultan Eszter, a három és fél éves kisfiú anyja. „A gyámhatóság egy hónap alatt háromszor járt nálam környezettanulmányt készíteni. A nagymama a feljelentésben mégis azzal vádolt, hogy minden láthatásról sérülésekkel adtam vissza a kisfiút.”

A kis Lacikát gyakorlatilag a születése óta én nevelem – magyarázta a nagymama. – Az anyja néhány hónapig ugyan itt lakott a fiammal Kelebián, ám már akkor sem sokat törődött a gyerekkel. Én nem haragszom Eszterre. Havi egy-két alkalommal jön Lacikához, itt játszanak. Én vagyok Lacika törvényes gyámja. Oviba járatom, kicsit rossz ugyan, de hát ez nem olyan nagy baj – zárta mondandóját a nagymama.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik