Közélet

Szerelmet keresett, rablót talált a társkeresőn

szerelemlakat (szerelemlakat, )
szerelemlakat (szerelemlakat, )

A férfi kávéjába altatót tettek, mire magához tért, kirámolták az otthonát. A tettest azóta sem találják.

Vádat emelt az ügyészség két rabló ellen, akik tavaly februárban egy társkereső oldalon megismerkedtek egy hazánkban élő német férfival, majd elkábították és kipakolták otthonát – tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségtől csütörtökön.

A vádirat szerint a fiatalabb vádlott egy internetes társkeresőn vette fel a kapcsolatot a Móricgáton élő német áldozattal. Leveleztek, végül találkozót beszéltek meg.  A randevúra a rabló magával vitte társát is. Február 23-án, délelőtt 10-11 óra körül értek oda a férfi tanyájára.

Kávét ittak a konyhában, a fiatalabb férfi eközben porrá tört altatót csempészett kiszemeltje italába. Hogy áldozatuk ne gyanakodjon, az idősebb rabló kettesben hagyta őket. Nem telt el sok idő, a tanya tulajdonosa összeesett és öntudatlan állapotba került.

A férfi ezután szólt a közelben várakozó társának, aki visszament a házba. Mindent felforgattak, majd műszaki és informatikai eszközöket, szerszámgépeket, lakásfelszerelési tárgyakat, fagyasztott élelmiszereket és ruhaneműket pakoltak kocsijukba csaknem 800 ezer forint értékben.

Külföldi áldozatuk csak a kora esti órákban tért magához, ekkor vette észre, hogy kirabolták. Azonnal a rendőrséghez fordult. Az ügyészség tájékoztatása szerint az okozott kár nem térült meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik