Közélet
szerzodes(960x640)(1).jpg (szerződés, )

Hitelt ígértek, ezreket vertek át országszerte

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 01. 29. 12:21

Az ügyészség 19 ember ellen emelt vádat. A csalók három éven át verték át ügyfeleiket és több mint hétszázmilliót kaszáltak.

Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás – ezért kell felelnie annak a csoportnak, melynek tagjai 2009 szeptembere és 2012 decembere között ezreket vertek át. A csalók hitellel kecsegtettek, kedvezményes törlesztéssel, jó feltételekkel és azzal az ígérettel, hogy rövid időn belül folyósítják az összeget. A vádlottak Budapesten és több vidéki városban, így Nagykanizsán, Pécsett, Kaposváron, Szegeden, Szolnokon, és Székesfehérváron is működtettek irodát és budapesti, országos, illetve vidéki újságokban is hirdették magukat.

A hirdetésekben az állt, azok is pénzhez juthatnak, akik nehéz anyagi helyzetben vannak.  Az üzletkötők is sorra verték át az érdeklődőket, megtévesztő tájékoztatást adtak, és abban a hiszemben hagyták őket, hogy a szerződéskötés utáni 30. napon, de legkésőbb 2-3 hónapon belül megkapják a felvett összeget, holott csupán beléptették őket egy úgynevezett fogyasztói csoportba.

A csőbe húzott embereknek a szerződéskötéssel egy időben megbízási díjat kellett fizetniük, amely 50 ezer és kétmillió forint között mozgott, attól függően, mennyi pénzhez akartak hozzájutni. Végül hitelt nem kaptak, a vádlottak a befizetett összeg csaknem egészét – fiktív számlák segítségével –  felvették a cég számláiról, majd szétosztották egymás között. Összesen 3325 embert vertek át így, akiket több mint hétszázmillió forinttal rövidítettek meg.

Ha a vádlottakat bűnösnek találják, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak – tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.