Közélet

Kiütötték egy cigarettával majd kifosztották

A fiatal egy panzióba indult a két lánnyal, de helyette az utcán találta magát, a földön heverve.

A 26 éves férfi hétvégén tett feljelentést a rendőrséget, miután két újdonsült ismerőse elvette a pénzét. Elmondta, a nyíregyházi vasútállomás közelében ismerkedett meg két fiatal nővel, majd egy közeli panzióba indultak együtt. Útközben a lányok megkínálták egy sodort cigarettával, amit elfogadott, de rosszul lett tőle, olyannyira, hogy összeesett az utcán. Ezután kifosztották és magára hagyták.

Az ügyben a rendőrség kifosztás miatt indított eljárást, akkor még ismeretlen tettes ellen. Az egyik gyanúsítottat sikerült elfogniuk, a 20 éves polgári lányra hétfőn csaptak le. Társát egyelőre még keresik – tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik