Közélet

Ellopott egy milliárdokat érő kompot, a születésnapján

Elkötni még eltudta a kikötőből, de aztán rá kellett jönnie, egy nagy hajót vezetni nem olyan egyszerű.

Az amerikai férfi Seattle város kikötőjében lopta el a csak utasokat szállító kompot 33. születésnapján, hogy meglepje magát egy születésnapi ajándékkal – írta a Seattle Times. Samuel Kenneth McDonough tettét az alkalom szülte, nem tervezte el előre. Ami abból is látható, hogy fogalma sem volt arról, hogyan is kell irányítani egy negyven méter hosszú, 480 tonnás és harminc csomós sebességre képes hajót.

Beindítani még sikerült neki a Seattle kikötőjében álló Victoria Clipper IV-et, miután a kerítésen átmászva bejutott a nyitva álló hídra és elfordította az indítókulcsot, de már az elinduláskor is gondjai adódtak. A nyolcmillió dolláros (1,7 milliárd forint) hajót rögzítő köteleket ugyanis nem lazította meg eléggé, így amikor elindult, az ügyészek szóhasználata szerint „leszakította” a kompot a mólóról, több ezer dolláros kárt okozva a mutatvánnyal – írta a Komonews.

Victoria Clipper IV – meglepően könnyen el lehetett kötni
Fotó:Wikipedia

McDonough már elfogása után azt mondta a rendőröknek, hogy a kanadai Victoriába akart eljutni a komppal, de hamar rá kellett jönnie, hogy még a seattle-i Elliott-öbölből sem tud kijutni. A magát „kalóznak” nevező férfi ugyanis csak azt az egy dolgot nem tudta, amit minden hajótolvajnak – és kalóznak – illene tudnia: hajót vezetni. A lámpák felkapcsolása nélkül nekiindult tolvaj így az elkövetkező órákat az öbölben hánykolódva töltötte, amíg a helyi rendőrség kommandós egységei meg nem szállták a kompot és le nem tartóztatták.

A tavaly december elsején történt komplopás miatt indított perben az előző héten született ítélet, és egy helyi bíróság végül 29 hónapig tartó börtönbüntetésre ítélte a férfit, aki saját magát képviselve bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik