Közélet

Szerzett egy gyereket, majd részegen lovagolt

Az amerikai férfi nem tudta, merre lehetnek a szülők, ezért végül házról házra próbálta lepasszolni a háromévest.

Az ittas lovaglást a rendőrök legalább annyira értékelik, mint az ittas vezetést – a szituációt pedig csak tovább súlyosbítja, ha az embernél van egy óvodás, akinek még a nevét sem tudja a delikvens. Igaz, némileg önhibáján kívül, de épp ebbe a helyzetbe került az amerikai Dennis Byers.

A 38 éves férfi hétfő délután három körül találkozott a kisfiú apjával, aki lovat akart venni a csöppségnek. Mint kiderült, az volt a terv, hogy a gyermek felül Mr. Byers mellé, az édesapa pedig követi őket. Igen ám, de apucit munkaügyben hívták, ezért hirtelen lelécelt.

A rendőrséget öt órával később, este 8 körül értesítették arról, hogy egy részeg lovas házról házra próbálja lepasszolni a háromévest. Byers elmondása szerint – nyilván a nagy stresszre való tekintettel – délután négy és öt körül bedobott egy-egy szíverősítőt, majd mindent megtett azért, hogy megtalálja a gyermek szüleit.

A lótulajdonost gyermek veszélyeztetéséért letartóztatták, míg a hanyag felnőttek áldozatát a gyámügy vette magához, amíg kiderül, biztonságos-e visszaengedni otthonába. “Gondolom nagyot hibáztam” – nyilatkozott az apuka. “Tiszta szívemből szeretem, csak a karácsonyt akartam jóvá tenni és venni neki egy lovat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik