Közélet
zugloi-drogfogas(960x640).jpg (drogfogás, drogkereskedő, )

Így árasztották el kokainnal Budapestet

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 01. 23. 15:37

Két külföldi férfi, egy magyar nő, egy szállítmányozással foglalkozó cég, egy jó álca és fővárosunk máris gazdagabb lett huszonöt kiló droggal.

Az elképesztő drogfogásról szerdán írt a Zsaru magazin. Eszerint csaknem egymilliárd forint értékű, rendkívül jó minőségű kokaint foglaltak le a fővárosban egy rajtaütéskor a Terrorelhárítási Központ kommandósai a napokban. A rendőrség csütörtökön, sajtótájékoztatón számolt be az eset részleteiről.

Az ORFK közölte, három embert fogtak el, egy 55 és egy 40 éves külföldi férfit, valamint magyar társukat, egy 29 éves budapesti nőt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2013 őszén felvették a kapcsolatot egy nemzetközi szállítmányozással foglalkozó magyar céggel. Az állították, hogy luxusautókhoz való alkatrészeket rendeltek Panamából, amely a hamburgi kikötőbe érkezik. A megbízás szerint innen kellett a szállítmányozó cégnek megszerveznie, hogy az áru eljusson hazánkba.

A Fővárosi Főügyészség nemzetközi jogsegélyt terjesztett elő, ez alapján a nyomozók felvették a kapcsolatot a német hatóságokkal, akiktől azt kérték, ellenőrizzék, hogy az érintett alkatrészeket tartalmazó rakományban nincs-e „véletlenül” némi drog. A hamburgi vámhivatal vizsgálata megállapította, hogy a szállítmányba kokaint rejtettek el.

A kábítószert ennek fényében várták itthon. A rakomány január 13-án érkezett meg Magyarországra, amelyet a gyanúsítottak a vámügyintézés után két nappal később Vecsésen vettek át, majd Zuglóba vitték a droggal teli ládákat.

Mivel a rendőrök tudták, hogy az egyik érintettnek van fegyvere, elfogásukhoz a Terrorelhárítási Központ segítségét kérték.

A nyomozók a ládákban 25 csomag, összesen 25 kilogramm kábítószert, az elsődleges szakértői vélemények szerint rendkívül jó minőségű kokaint találtak és foglaltak le, amelynek kispiaci értéke meghaladja az egymilliárd forintot. Tíz éve ez a legjelentősebb hazai drogfogás.

A három drogkereskedő előzetes letartóztatásba került.

Gondolkodj el az okain is tán!

A kokain az egyik legrégebbi természetes stimuláns, már i.e. 3000 környékén rágcásltak az Andok lejtőin lakó őslakosok kokacserjelevelet. De míg a bennszülöttek csak vallási céllal használták a szert, a hódító spanyolok már azért adták nekik rendszeresen, hogy a ritka levegőjű vidék bányáiban robotoló őslakosok minél többet dolgozhassanak… Albert Niemann 1859-ben vonta ki a levelekből először a kokain vegyületet. Az 1880-as évektől egyre töbször használták a gyógyításban, Sigmund Freud pedig antidepresszánsként és impotenciagyógyszerként írt fel kokaint betegeinek, és maga is használta. A XX. század elejére népszerű frissítő lett: a Coca-Colában is volt, illetve számos híresség ivott kokaintonikot. 1903-ra azonban a kólagyártó cég kivonta a kokainszármazékot az italból, és az orvostársadalom lassan felismerte a szer veszélyeit. Mára a világ második legnépszerűbb kábítószere.

A következő videón Csernus doktor beszél a ará jellemző behízelgő módon a kokainról:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Pusztazámor, 2012. május 24.
A Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ lerakójának tetején ürít egy kukásautó. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói szállítják a Budapesten keletkezett szemét egy részét a telepre.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.