Közélet

Kisfiával nézette végig, ahogy félholtra vernek egy idős férfit

erőszak (erőszak, )
erőszak (erőszak, )

Lökdösték, karóval, bozótvágóval, késsel támadtak rá, ütötték, rugdosták – a rablók áldozatuk értékeit akarták. Egy tízéves fiú pedig mindezt látta.

Életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség egy háromfős banda tagjai ellen, akik 2012 decemberében, közvetlenül karácsony előtt félholtra vertek egy 60 éves férfit egy szentkirályi tanyán. Karóval, bozótvágóval, késsel támadtak rá, ütötték és rugdosták, brutálisan bántalmazták áldozatukat – tájékozatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön.

A földre szorították és a pénzét követelték

A vádirat szerint a két férfiból és egy nőből álló csapat fémhulladékot akart gyűjteni a szóban forgó napon. Az érintettek közül ketten élettársak voltak, a pár magával vitte tízéves gyermekét is. Sötétedés után jutottak el a bekerítetlen szentkirályi tanyára, melynek tulajdonosát egyikük ismerte. Utánfutós kocsival érkeztek meg a helyszínre, eldöntötték, elviszik az összes fémtárgyat, amit a lakatlannak hitt területen találnak.

Éppen zsákokba pakolták  zsákmányukat, amikor váratlanul megérkezett a 60 éves tulajdonos. Felelősségre vonta a társaságot, akik válaszul a kezükben lévő keményfa karóval egy 56 centiméter pengehosszúságú késsel indultak el felé, azt üvöltözve, hogy feküdjön le a földre.

A férfi menekülni próbált, de ellökték, lenyomták a földre, majd a karóval és a bozótvágó kés lapjával ütni és rugdosni kezdték, ahol csak érték. Miközben bántalmazták, az idősebb rabló felszólította, hogy adjon nekik pénzt. Ötezer forintot kaptak.

A rablóknak azonban ez nem volt elég, rövid tanácskozás után az idősebb támadó visszament a áldozatához, hogy megszerezze a tárcáját. A tulajdonos félelmében átadta neki igazolványtartó tokját, melyben további tízezer forint lapult és az összes irata.

Eldobták a SIM kártyáját, hogy ne tudjon segítséget hívni

A sérült, vérző férfit ezután a tanyaépület végéhez küldték, ahol egy ideig a fiatalabb támadó – egy 27 éves férfi – felügyelt rá, tette mindezt késsel a kezében. A veszélyes eszközt később átadta a nőnek, hogy figyeljen áldozatukra, amíg az összeszedett holmit felrakják az utánfutóra.

Miután végeztek, a sérült mobiljából kivették a SIM kártyát majd eldobták, hogy ne tudjon segítséget hívni, majd a több mint 32 ezret érő fémtárggyal és a 15 ezer forinttal a zsebükben elhajtottak. Másnap egy kereskedőnek adták el portékájukat.

A vérző férfi a szomszédos tanya felé indult segítséget kérni, egy arra haladó ember értesítette az egyenruhásokat és a mentőket. A bántalmazás miatt a fején, továbbá a mellkasán súlyos sérüléseket, köztük bordatörést is szenvedett, ami miatt közvetetten életveszélyes sérülésként légmell is kialakult.

A vádlottak előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást, a két férfit a főügyészség életveszélyt okozó testi sértésen kívül felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablássalilletve okirattal visszaéléssel is vádolja. Női cinkosuknak  pedig felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rabláson és okirattal visszaélésen túl kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell, ugyanis 10 éves fiú végig ott volt a rablásnál, ráadásul az asszony végignézette vele,  ahogy társai összeverik a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik