Közélet
gyermekbantalmazas(960x640)(3).jpg (gyermekbántalmazás, síró gyerek, )

Éveken át terrorizálta családját

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 01. 21. 09:58

Feleségére hetente, gyermekeire havonta két-három alkalommal emelt kezet.

Vádat emelt az ügyészség egy petőfiszállási férfi ellen, aki éveken át terrorizálta családját, verte feleségét, illetve gyermekeit – derül ki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség keddi tájékoztatásából. Az apa szabadlábon védekezhet.

Verés járt minden apróságért

A vádirat szerint a pár 2001-ben kötött házasságot,  négy gyermekük született, akiket közösen neveltek. 2005-től kapcsolatuk megromlott, a férfi gyakran nyúlt az italhoz, ráadásul féltékenykedett. Ettől kezdve rendszeresen kezet emelt feleségére, legalább hetente egyszer bántalmazta, felpofozta, amikor valamit nem úgy csinált, ahogy ő akarta. Őrjöngésének legtöbbször szemtanúi voltak gyermekei. A vádlott őket sem kímélte, havonta két-három alkalommal  vagy kézzel, vagy pálcával esett nekik, ehhez elég volt, ha egy kicsit hangoskodtak vagy rosszalkodtak, de olyan is előfordult, hogy ok nélkül bántotta őket.

Az asszony többször elköltözött, ilyenkor vitte a gyerekeket is, ám férje mindig utánament és könyörgött, menjen vissza, mondván, megváltozik. Felesége hitt neki.

Ütötte, rúgra

2012 január 17-én ismét összeveszett feleségével, azzal gyanúsította alaptalanul a nőt, hogy egy idegen férfi jár hozzá. Az asszony ekkor ismét eldöntötte, hogy otthagyja párját,  el is kezdte összepakolni a saját és gyermekei holmijait. A vádlott délután úgy tett, mintha dolgozni indulna, ám valójában elbújt az udvaron. Párja az esti órákban elkezdte kihordani a ruhákat az udvaron álló kocsiba, amikor férje odalépett hozzá és felelősségre vonta, majd ököllel többször arcon ütötte, emellett kétszer megrúgta a felsőtestét és a lábát.

Az asszony visszamenekült a házba, dühöngő férje prfig követte, és két gyermekük szeme láttára folytatta a verést. A nőnek vérezni kezdett az orra, megsérült a lába és a válla is.

Ezen a napon az asszony és a gyermekek végleg elköltöztek a vádlottól, a válóper most is folyamatban van.

Pszichés trauma és szorongás

A vádlott az agresszív magatartásával, a rendszeres verésekkel a gyermekeinek pszichés traumát, folyamatos szorongást okozott, ezzel mind a négy kiskorú gyermek erkölcsi, érzelmi és fizikai fejlődését súlyosan veszélyeztette – áll az ügyészség tájékoztatásban.

A férfit négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésével és egyrendbeli könnyű testi sértéssel vádolják.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

US President Donald Trump speaks during a bilateral meeting with South Korean President Moon Jae-in in New York on September 24, 2018, a day before the start of the General Debate of the 73rd session of the General Assembly.   / AFP PHOTO / Nicholas Kamm
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.