Közélet

Kályhába dobott egy macskát egy közmunkás Hevesben

macska (macska)
macska (macska)

A 23 éves fiatal azt mondta a vele együtt dolgozóknak, hogy meghozta a vacsorát, majd végzett az állattal, akit előtte magához édesgetett.

Soron kívüli eljárásban, állatnak különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás miatt állította bíróság elé a Hatvani Járási Ügyészség azt a 23 éves fiatalt, aki kályhába vetett egy macskát decemberben a Lőrinci- Selyp vasútállomáson – közölte kedden a Heves Megyei Főügyészség.

Simogatta majd kályába tuszkolta

A vádlott közmunkásként dolgozott a szóban forgó időben, épp többedmagával dohányzott az állomás épülete előtt, amikor odasomfordált hozzá egy macska. A büntetett előéletű fiatalember előbb a zsebéből ételt adott az éhes kandúrnak, felvette, simogatta, majd az ölébe fogta és a váróhelyiségbe vitte.

Ott közölte társaival, hogy meghozta a vacsorát, majd a terem fűtésére szolgáló, üzemelő kályhába gyömöszölte a cicát. A szerencsétlen állat kétségbeesetten védekezett, menekülni próbált, eközben megharapta és meg is karmolta a fiatalt.

Az összeégett, sérülései miatt különös szenvedések között elpusztult macska tetemét a gyanúsított nem sokkal később egy hosszú fém villával kiemelte a kályhából, és azt a vasútállomás területén félredobta.

Szadista elkövetési mód

Az ügyészség minősített – különös szenvedést okozva elkövetett – állatkínzás miatt emelt vádat. A bíróság egyetértett az indítvánnyal, és figyelembe vette a nyomatékos súlyosító körülményeket, köztük az alapvető társadalmi normákkal szembehelyezkedő, szadista elkövetési módot.

Mindezek alapján a fiút 10 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre ítélték és egy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik