Közélet

Darabokra szedte az angyalföldi házat a robbanás

robbantás a béke téren (robbantás, béke tér, bankrobbantó)
robbantás a béke téren (robbantás, béke tér, bankrobbantó)

Három lakás gyakorlatilag megsemmisült, de egy ember se teheti be a lábát az épületbe, mert életveszélyes.  A mentők egy embert vittek el a helyszínről.

Robbanás rázott meg egy társasházat hétfőn dél körül a XIII. kerületi Gyermek téren – jelentette a Hír24 helyszíni tudósítója. Munkatársunk szerint a háromemeletes, hat lépcsőházból álló épület teteje jó ideig lángokban állt.

A mentők egy 65 év körüli férfit vittek el a helyszínről.

Az egyik szemtanú a Hír24-nek elmondta, az ablakok is beleremegtek a detonációba. Ugyanakkor hozzátette: a hajnali robbanásból semmit sem hallottak.

A Fővárosi Katasztrófavédelem szóvivője az eset kapcsán elmondta, vélhetően térrobbanás történt a Gyermek téri épületben. A detonációban három lakás gyakorlatilag megsemmisült, falak hiányoznak, ahogy a tető is. A törmelékek az út menti füves területre zuhantak.

A helyszínen ötven tűzoltó dolgozott.

Életveszélyes

Időközben statikus vizsgálta meg az épületet, a szakértő szerint a ház életeveszélyes, egy ember sem teheti be a lábát. Már tűzoltók sincsenek bent, az oltás kintről zajlott. A szóvivő közölte, markológép fogja leemelni az a társasház tetejéről a törmelékeket, hogy ezzel tehermentesítsék az ingatlant.

Mint ismert, nem messze a Gyermek tértől – a Béke téren – is robbanás történt, ám ott szó sincs balesetről. A rendőrség egy sötét ruhás motorost keres.

De milyen hangja van?

Nem semmi, ennyi robbanás ilyen közel egymáshoz ilyen rövid időn belül – hátborzongató. De milyen hangja van? Ezen az oldalon meg lehet hallgatni különböző robbanásokat, vagy ahhoz hasonló zörejeket, durranásokat, robajokat (hangrobbanás, tornádó, vihar zaja) – csak rá kell klikkelni a play gombra a zajforrás neve mellett.

Olvasói sztorik