Közélet

Baltás támadó rontott be egy szabolcsi házba

vasarosnamenyi-rablo(960x640).jpg (baltás támadó, )
vasarosnamenyi-rablo(960x640).jpg (baltás támadó, )

A férfi pénzt akart, de csak kávét zsákmányolt. A rendőrök a rablás helyszínétől nem messze, egy ház pincéjében találtak rá.

Egy kétségbeesett asszony hívta a rendőrséget csütörtökre virradó éjszaka Vásárosnaményból. Azt mondta, egy ismeretlen férfi tört be a házukba. A támadó egy a helyszínen talált baltával rontott be először a 87 éves asszony hálószobájába, majd menyére – a bejelentőre – próbálta rátörni az ajtót pénzt követelve. A tettes végül elmenekült, jobb híján a szerszámot vitte magával, meg szerzett némi kávét is.

A rendőrség szerint a menekülő rabló vagy úgy gondolhatta, hogy még kevés a zsákmánya, esetleg elrejtőzni próbált, mert egy közeli ház pincéjének is felfeszítette az ajtaját. Ekkorra azonban már a sarkában voltak, az egyenruhások nyomkövető kutyát és hőkamerát is bevetettek.  A férfi a pincéből egy láncfűrészt és italokat lopott el, de megzavarták, így ezeket futás közben eldobálta és átugrott a kerítésen, ám messzire már nem jutott.

A 49 éves támadót rablással, magánlaksértéssel és lopással gyanúsítják. A rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását is.

Olvasói sztorik