Közélet

“Megbüntethetett volna, de nem tette”

Roppant bosszantó, amikor nem tudunk jegyet venni, kellemetlen, amikor emiatt pár megállót bliccelni “kell, de az igazán kellemetlen az, ha épp jön az ellenőr. Erikának azonban jó napja volt.

A tegnap (január 2. – a szerk.) történt eset reményre adhat okot, hiszen még létezik az ellenőrök között is olyan, akire nyugodt szívvel mondható, hogy emberséges.

32wiki.jpgFotó: Wikipedia/Maximix90

A Béke térről szerettem volna eljutni kisfiammal az Örs vezér térre, azonban január elsején lejárt a kisgyerekes bérletem. Gondoltam, veszek jegyet az újságárusnál, de nem tudott adni, mert a 2013-as jegyet leadta, de még nem kapott ideit.

Szerencsére olyan 32-es busz jött, amin lehet venni jegyet, így megnyugodtam, majd ott veszek, de a sofőr még nem tudott felvenni idei jegyet, a tavalyiból pedig nem adhatott. Tanácstalan voltam, mert valahogy el kellet jutnom olyan helyre, ahol vehetek új bérletet, de hogyan, ha nincs jegyem, és mi lesz, ha jön egy ellenőr? A sofőrrel is megosztottam aggodalmam, erre ő csak mosolygott, de végül felszálltam a buszra, lesz, ami lesz.

Néhány megállóval később pechemre ellenőrök szálltak a buszra. Odaért hozzám is az ellenőr, nem kerteltem, elmondtam, hogy előző nap lejárt a bérletem, hiába szerettem volna venni jegyet, nem tudtam. Ő elmosolyodott és elköszönt. Nagyon hálás vagyok a megértéséért, mert nyugodt szívvel megbüntethetett volna, de nem tette. Legyen mindenkinek ilyen jó tapasztalata!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik