Közélet

Meghalt a szélvédőn kirepülő kisfiú

Az apa annyira részeg volt, hogy nem tűnt fel neki, amikor egyik gyereke kirepült a furgonja szélvédőjén. Pedig útközben kétszer is karambolozott.

Azt, hogy a négy gyerek közül az egyik nincs a hátsó ülésen, csak a legközelebbi benzinkútnál vette észre, pedig a gyerek anyja is ott ült a kocsiban. A töltőállomáson is csak az tűnt fel neki, hogy egy hatalmas lyuk tátong a szélvédőn, ekkor számolta meg a gyerekeket és tűnt fel neki, eggyel kevesebben ülnek hátul.

Ezek után eszébe jutott, hogy ő kétszer is karambolozott az autópályán, így visszafordult, hogy megkeresse a gyermekét. De a rendőrök hamarabb értek a helyszínre és már vártak rá. Amikor a rendőrök megszondáztatták, a véralkoholszintje nem haladta meg a megengedett szintet, de bevallotta, hogy ivott és a tekintete is egyszerre volt üveges és vérben forgó. Végül előállították a sofőrt, többek között egy üres vodkásüveget és több sörös dobozt is találtak az autóban.

Kép: Gawker

A vizsgálatok után kiderült, hogy a kirepülő kisfiú nem volt bekötve. A baleset után pedig, az ütközés következtében elveszítette az eszméletét, a kiérkező mentősök pedig nem tudtak már segíteni rajta.

A sofőr ellen vádat emeltek, az ügyvédje csak annyit mondott, hogy védence szörnyen érzi magát, ha tehetné, feltámasztaná gyermekét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik