Közélet

“Péniszt vagy életet” – késsel-villával támadt

A 35 éves anyuka szentül hitte, hogy veszélyben van kétéves fia.

A kihallgatáson az elkövető, Bonita Lynn Vela a rendőröknek egyébként mindent elmesélt – azt is, hogy először azután fogott gyanút, hogy elpöppintett egy füves cigit. És az egészben a legmegdöbbentőbb, hogy ez a részlet a történetnek még a felfoghatóbb részéből való, ugyanis attól, ami ezután következett, még mi is eldobtuk a hajunk.

Tehát szombat éjjel 3-kor, némi marihuána után ez az anyák példaképe arra kérte két ismerősét, hogy fogják be és cipeljék színe elé lánya 18 éves fiúját. S bár az nem teljesen világos, hogy hogy, de nem kellett sokat várnia és az ifjú szemébe mondhatta a magáét, miszerint pontosan tudja, hogy bizony megmolesztálta a kétéves kisfiát, amiért most bűnhődnie kell.

Első körben villával próbálkozott, de az nem eredményezett kielégítő mennyiségű vért. Ezen a ponton Bonitánál elszakadta a cérna és a fiatalembert választás elé állította: most vagy meghal, vagy elszenved egy jó mély vágást. Nem meglepő módon az ifjú az utóbbit választotta.

A sérülések milyensége ugyan nem nyilvános, annyit azonban tudni, hogy a 18 éves szabadulása után azonnal kórházba menekült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik