Közélet

Divat lett trafikot rabolni

Trafikrablas(960x640)(1).jpg (trafikrablás, rendőrautó, )
Trafikrablas(960x640)(1).jpg (trafikrablás, rendőrautó, )

Ha kicsit vissza akarnánk hozni a karácsonyi hangulatot, akár azt is írhatnánk, hogy szerencsétlen csillagzat alatt születtek a nemzeti dohányboltok.

Az idén a nemzeti dohányboltok voltak a “piti rablók” leginkább kedvelt célpontjai. Bár pontos statisztikák még nincsenek, a napi híradások alapján megalapozottan feltételezhető, hogy sok, korábban kis boltok és patikák kifosztására szakosodott bűnöző váltott át rájuk – írja pénteki cikkében a Népszabadság.

Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke szerint ennek nagyon is kézenfekvő oka van. A trafikok jelentős hányadának vezetője, tulajdonosa még nem elég gyakorlott, nem ismeri kellőképpen az üzlet működtetésével együtt járó veszélyeket, s új üzletekről lévén szó, sok helyen még sem idő, sem pénz nem volt megfelelő riasztóberendezések telepítésére.

Az is vonzóvá teszi a dohányboltokat, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján viszonylag magasnak tűnhet a jövedelmezőségük, amit a rablók úgy is értelmezhetnek, hogy hatalmas bevételeket találhatnak a kasszában. A támadókat az sem érdekli, ha a helyiségben biztonsági kamera működik, számos rablót épp az általa kifosztott üzlet kameráinak a felvételei alapján azonosítottak és fogtak el.

Német Ferenc szerint a sorozatos lebukások, s a dohányboltok védelmi képességeinek javulása idővel véget vet a trafikrablások “divatjának”, s a dohányárusító helyek veszélyeztetettsége nem lesz nagyobb, mint amennyit tényleges forgalmuk, védettségük indokol.

A legbizarrabbak

A Győr24 nemrég üsszegyűjtötte a legfurább trafikrablásokat és trafikrrablókat. Volt köztük olyan, aki részegen, üveggel a kézben próbált rabolni. Vagy épp négykézláb kúszott-mászott:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik