Közélet

Vészjelzés az országra boruló köd miatt

kod(960x640)(3).jpg (köd)
kod(960x640)(3).jpg (köd)

A tartós, sűrű köd miatt tizennégy megyére és Budapestre is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.

Az MTI-hez vasárnap eljuttatott veszélyjelzés szerint az ország nagy részén este is ködre kell készülni. Hétfőre Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megye területére, valamint a fővárosra adtak ki figyelmeztetést. Ezeken a területeken a sűrű ködben csak néhány száz méteres lesz a látástávolság.

Járművek haladnak a ködben az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán a XI. kerületi Budaörsi úton
Fotó:MTI

Mint írták, estétől a szélvédett, gyengén felhős területeken ismét ködképződés valószínű elsősorban a Dunántúlon. A köd hétfőn napközben elsősorban a hegyvidéki területeken, illetve északon és nyugaton tartósabban megmaradhat. Főként az éjszakai órákban néhol ónos szitálás is kialakulhat.

Az előrejelzés szerint a jövő hét elején még marad a borult, párás, ködös idő, kedden néhol hószállingózás is lehet, de karácsony első napján melegedés várható, helyenként 10-12 fokig emelkedhet a hőmérséklet, és a hét második felében inkább esőre kell számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik