Közélet

Autót lopott, hogy időben érjen autólopási ügye tárgyalására

Ford furgon (autó, furgon, ford, usa)
Ford furgon (autó, furgon, ford, usa)

Húsz perc alatt elfogták a rendőrök a balfék bűnözőt.

Nem egy jellembajnok a 21 éves, kaliforniai Michael Heller, és egy kicsit együgyű is. A fiú számos esetben került már összetűzésbe a hatóságokkal, általában apró-cseprő dolgok miatt. Legnagyobb ügye egy autó elkötése miatt volt. Épp ennek az ügynek a tárgyalására kellett mennie, de öt mérföldre lakott a bíróság épületétől, nem volt megfelelő tömegközlekedési eszköz, ahhoz meg, hogy ennyit gyalogoljon egy várhatóan elmarasztaló ítéletért, végkép nem volt kedve, és ami azt illeti késésben is volt.

Michel Heller rendőrségi fotója

Ezért amikor az utcán meglátta, hogy egy idős úr slusszkulcsostul őrizetlenül, hagyja az 1989-es Ford furgonját, gondolkodás nélkül bepattant és elhajtott vele. A tulajdonos azonnal értesítette a rendőrséget, akik húsz perccel később, úgy egy mérföldnyire a házától elfogták. Amikor megkérdezték, hogy miért lopta el az autót elmondta, hogy a tárgyalására sietett, arra azonban már nem tudott válaszolni, hogy akkor miért éppen az ellenkező irányba haladt – írja a rendőrségi jelentésre hivatkozva egy helyi hírcsatorna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik