baleset (baleset, )
Közélet

Halott és sérült egy felborult autóban Kazincbarcikánál

Egy ember a saját lábán hagyta el az autót, ám hárman a roncsok közé szorultak. Őket a tűzoltók vágták ki.

Tűzoltókat, mentőket és rendőröket riasztottak hétfő reggel a Karincbarcikát Tardonával összekötő útra. A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy autó árokba hajtott, majd fejtetőre borult. A kocsiban négyen utaztak.

Egy ember saját lábán hagyta el a járművet, társai azonban a roncsok közé szorultak, őket a tűzoltók szabadították ki feszítő-vágó segítségével. Egyikük a helyszínen meghalt, társa súlyos állapotban került kórházba, míg a harmadik utas sérülések nélkül megúszta.

A rendőrség az eset kapcsán közölte, az autó vélhetően a lefagyott úton csúszott meg. Az áldozat egy 85 éves nő, ő hátul ült. A kocsiban az idős asszony családtagjai utaztak még.

Vasárnap este Budapesten is felborult egy kocsi, a jármű letért az útról, átszakította a HÉV kerítését majd a síneken landolt. A kocsi csúnyán összetört, ennek ellenére szerencsére senki sem sérült meg.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.