Közélet

A járdába betonozták az ott hagyott autót

Az építési területen maradt autót most már nem lesz olyan egyszerű arrébb vinni.

A kisteherautót egy autók eladásával foglalkozó ügyvéd, Marcos Drumond tárolta az utcasarkon, egy épülő ház előtt, a brazíliai Belo Horizonte városában – jelentette a helyi sajtó. A férfi a területet már évek óta használta arra, hogy eladósorban lévő autót bemutassa az út szélén. Akkor szokott rá, amikor még nem volt ott járda. Most azonban a sarkon felhúzott kereskedelmi központ építése miatt a járdát le kellett betonozni.

Betonba foglalták az ott hagyott autót
Fotó:TheLocal.com.br

Az épület tulajdonosai többször is felszólították az ügyvédet, hogy vigye el onnan a kisteherautót, mert útban van, nem tudnak tőle betonozni. Két héten át győzködték, de nem jártak sikerrel. Még a közlekedésügyi hatóságtól is kérték, hogy vontassák el a járművet, de azok sem tették meg, egy jogszabályi kikötésre hivatkozva.

Most már nem is tudnák elvontatni, csak légkalapácsokkal. Az építőmunkások ugyanis az épület tulajdonosának utasítására nekiálltak betonozni, és a kisteherautót belebetonozták a járdába. Nem foglalkoztak holmi körbebetonozással.

Így kissé nehéz lesz eladni, és elvontatni a készülő járda helyén maradt kisteherautót
Fotó:Vcarros

A betonba fogott autó azóta kisebb turistalátványosság lett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik