Közélet

Elcsábította és a tudtuk nélkül filmre vette tanítványait az egri tánctanár

Pornográf felvétellel visszaélés, kényszerítés és lőfegyverrel visszaélés - ezek miatt folyt nyomozás ellene. A tettes már az ügyészek markában van.

Lezárta a rendőrség a nyomozást a 43 éves egri férfi ellen, aki fiatal lányokat csábított el és pornográf felvételeket készített róluk a tudtuk nélkül – tájékoztatott a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán. Mint ismert, a tettes tavaly nyár óta sorra csábította el áldozatait. A férfi számos helyszínen – például a hálószobájában – is kamerákat rejtett el.

A férfi idén májusban bukott le. Akkor kiderült, egyik fiatal partnerét meg is fenyegette. Azt mondta neki, nyilvánosságra hozza a felvételeket, ha nem folytatja tovább a viszonyt. A fenyegetőző otthonában a rendőrök számos adathordozót találtak, ezeket lefoglalták. Ezenfelül megtalálták a rejtett kamerákat is, különböző – külön erre a célra kialakított – üregekbe rejtve. Kiderült, a férfi emellett egy engedély nélküli vadászpuskát és lőszereket is tart lakásában.

A rendőrség májusban közzétett felvétele

A heol.hu korábban azt írta, a tettes vélhetően egy, a megyeszékhelyen ismert tánctanár. A rendőrség videóján is feltűnik egy táncterem, a felvételen látható, hogy a helyiség mennyezetében is találtak egy üreget.

A rendőrség szerdán közölte azt is, az ügy iratait – vádemelési javaslattal – már megküldték az illetékes ügyézsgének. a tanárnak pornográf felvétellel visszaélés, kényszerítés és lőfegyverrel visszaélés miatt kell felelnie.

Olvasói sztorik