Közélet

Üzent Rezesová anyja

eva-rezesova(2)(960x640).jpg (eva rezesova, )
eva-rezesova(2)(960x640).jpg (eva rezesova, )

A balesetben elhunytak rokonaival tudatta, hogy bár a kártérítés összegéről nem sikerült megegyezni, mindenben a rendelkezésükre állnak.

A rokonok viszont ebből nem kérnek. M-éket mindez nem érdekli. Amikor legutoljára beszéltem a gyászoló fiukkal, azt mondta, bár követelnek kártérítést, de számukra az a legfontosabb, hogy méltó büntetést kapjon a felelőtlen sofőr – mondta el a Vasárnapi Blikknek a családhoz közel álló karácsondi informátor.

Az előzetesben ülő lányáért küzdő Eva asszony próbálkozásának némelyest ellentmond, hogy a Rezes család előző ügyvédje által kezdeményezett kártérítésre vonatkozó tárgyalások kudarcba fulladtak. Az áldozatok családtagjai ugyanis legalább 10 millió forintot akarnak kérni minden egyes elhunytért, azaz összesen 40 milliót. Ezt az összeget azonban Rezesék nem voltak hajlandóak kifizetni. Nyolc hónapja négymillió forintot utaltak át az M. és V. család részére. Ezen kívül a lap úgy tudja, a temetés költségeit is át kívánták vállalni, hogy ezt megtették-e, nincs információnk.

Rezesovát a bíróság első fokon hat év fogházbüntetésre ítélte, amiért tavaly az M3-as autópályán BMW terepjárójával ittasan belehajtott az előtte haladó Fiat Puntóba, amelynek négy utasa életét vesztette. A héten a bíróság úgy döntött, Rezesovának el kell hagynia a házi őrizetet és börtönbe kell vonulnia. Komoly hullámokat kavart, hogy a bíróság döntése előtt Rogán Antal a Facebook-oldalára feltöltött videóban elmondta: Rezesova luxus körülméyek között tölti házi őrizetét, ami teljességgel elfogadhatatlan. Ezt sokan a bíróság befolyásolásaként értelmezték.

Olvasói sztorik