Közélet

Négyes gázolás Pécsett

A teherautót egy másik jármű tolta a gyalogosokra, ráadásul a zebrán. A mentők mindenkit kórházba vittek.

A baleset még péntek délután történt Pécsett, a Komlói út és a Kőrös utca találkozásánál. A rendelkedésre álló adatok szerint egy teherautó a Komló úton érkezett, amikor az említett kereszteződésbe érve a mögötte haladó teherkocsi nekiütközött és gyakorlatilag rátolta az álló járművet a zebrán áthaladó gyalogosokra.

Összesen négyen sérültek meg, a mentők mindenkit kórházba vittek. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit – tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Dunántúli Napló úgy értesült, a balesetben gyermekek is megsérültek, és olyan is akad a gyalogosok között, aki életveszélyes állapotban került kórházba.

A rendőrség nemrégiben hozott nyilvánosságra egy felvételt, ahol ugyancsak a zebrán sodornak el egy gyalogost. Az eset még októberben történt Miskolcon, a gyalogost egy idős férfi ütötte el. A sérült súlyos állapotban került kórházba, az idős ember a rendőrség szerint már alkalmatlan volt arra, hogy vezessen.

Olvasói sztorik