Közélet

A világtörténelem legdrágább autóbalesete

Három Lamborghini ütközött össze és gyulladt ki Malajziában. A kár körülbelül 240 millió forint.

Korábban a témában:

Egymásba rohant három nagy értékű Lamborghini egy malajziai sztrádán, miközben konvojba haladva egy Kuala Lumpur-i autóshowra tartottak – írja a Daily Mail. A drága sportkocsik kigyulladtak az ütközést követően és szinte teljesen megsemmisültek. A lángoló autókról felvétel is készült. A lap szerint a kár összesen 650 ezer font (240 millió forint) körül lehet.

Nem az esztelen száguldozás okozta a balesetet, hiszen a szuperautók csak 110 kilométer per órával haladtak a pályán. Egy szemtanú szerint az egyik sofőr elvesztette az uralmat kocsija felett és a szalagkorlátnak ütközött, mire a másik kettő hátulról beleszállt. Mindannyiuk megúszta a balesetet épségben.

Valószínűleg ez volt a világtörténelem legdrágább karambolja – jegyzi meg a Daily Mail.

Címkék: balesetlamborghini

Ajánlott videó mutasd mind

Magyar modell: bizonygatják, hogy felkészültünk a második hullámra, de a szakadék szélén állunk

Úgy tetszik, stratégiát váltott és mindent egy lapra tesz fel az Orbán-kormány: a fertőzöttek száma már nem fontos, csak a halálesetek elkerülése és az ország működése. Csakhogy sem a tesztelés, sem a kontaktkutatás, sem a járványügy nem működik olajozottan. Ez veszélyes kombináció lehet, és bár a kormány szerint az egészségügy felkészülten várja a betegek érkezését, ezzel ellentétes hírek is érkeznek.

Emberevéssel vádolt cigányokat végeztek ki a Nyúzóvölgyben

Az évszázad Európát is megrázó büntetőügyében több mint 200 vándorcigányt vádoltak 31 gyilkossággal és emberhús fogyasztásával 1782 nyarán Kemencén. Az elrettentésnek szánt durva és megalázó kivégzéseknek az uralkodó közbelépése vetett véget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.