Közélet

TEK-akció: keresett bűnöző volt az elfogott

tek (tek)
tek (tek)

Társaival álrendőrként tízmillió forintot húzott le hiszékeny áldozatáról az a férfi, akit a szerencsétlen TEK-akcióban elfogtak a Ferenciek terén hétfőn este – tudta meg a Blikk.

N. Gábor két társával évekkel ezelőtt magukat nyomozónak kiadva ment el áldozatukhoz, akihez korábban ismeretlenek betörtek, és komoly összegben eurót loptak el tőle – tudta meg a Blikk. A bandatagok azt állították, hogy ők rendőrök, viszont ahhoz, hogy visszaszerezzék a károsult pénzét, még több pénzre van szükségük. Így több tízmillió forintot húztak le a hiszékeny férfiról.

Koszta János, a Budakörnyéki Törvényszék szóvivője elmondta, hogy a férfit jelentős kárt okozó csalás miatt kereste a Dunakeszi Járásbíróság. A fiatalember már bujkált a hatóságok elől, amikor megírta a levelet, ami a vesztét okozta. Azt fejtegette, hogy végez magával, és ha barátnője nem tart vele, akkor másokat is magával visz a halálba. Az íráshoz fotókat is mellékelt, amin fegyvert tartott a fejéhez.

A bűnözőnek ez okozta a vesztét: a nő jelentette az esetet a rendőrségen. Ezután kérték a terrorelhárítást, hogy fogják el N. Gábort. A sikeres akció után történt aztán a beleset, amikor az egyik rendőr véletlenül meglőtte kollégáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik