Közélet

Így verik át a potyautasok a söfőröket – videó

Egy magyar kamionsofőr videóra vette, ahogy az illegális határátkelők becsempészik magukat a pótkocsira.

József, egy magyarországi szállítmányozási cég sofőrje épp a görög Patras kikötőjében várakozott, hogy Olaszország felé hajózhasson, amikor az előtte álló bolgár kamion körül gyanús alakok kezdtek ténferegni, majd felfeszítették a pótkocsi oldalponyváját.

Mire a magyar kamionos bekapcsolta a videokamerát, addigra két ember el is tűnt a teherautó belsejében, a videón pedig már csak a harmadik próbálkozó lába látszik, ahogy mászik befelé. Végül ketten helyére teszi a ponyvát és elhagyják a helyszínt. Miután a bolgár sofőr visszaérkezett a jegyvásárlásból, József elmondta neki mi történt. A sofőr szintén oldalról veszítette fel a ponyvát, hogy a plomba ne sérüljön és a bolgár-magyar barátság jegyében kikergették a potyautasokat. Azok elnézést kértek és szépen elballagtak.

A bolgár kamionos végül nem hívott rendőrt, mert „úgysem tudnak velük mit kezdeni”.

József a Hír24-nek elmondta, nem érte meglepetésként a dolog, mivel kollégái felhívták a figyelmét az ottani veszélyekre. A menekülteknek nem okoznak gondot a lezárt raktérajtók, de még a hűtőkamionok sem, ha mégis, azt általában nem élik túl. József felidézett egy olyan esetet is, amikor egy ember a tengelyek közé mászott be, remélve sikeresen túléli az utat. Azzal azonban nem számolt, hogy amikor a jármű elindul az úgynevezett mankókerék (kamionos berkekben bogi) felemelkedik és szétroppantja a fejét.

Akkor viszont a kamionos feje főhet, ha a vámosok találják meg a potyázókat. A múlt héten Patrasban egy magyar kamionos pótkocsijában találtak kilenc menekültet, a sofőrt pedig azonnal lecsukták. Szerencséjére a plomba sértetlen volt a kocsiján, így egy napot töltött csak rács mögött.

A sofőrök azt sem zárták ki, hogy valószínűleg a fuvart indító cég – némi ellenszolgáltatásért cserébe – bújtatta el az embereket a raklapok közé. A kamionos megúszta, bár a görög hatóságok felhívták a figyelmét egy emberért akár 10 év szabadságvesztés is kiszabható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.