Közélet

Tartozás miatt verte össze anyját a nógrádi kamasz

csaladon-beluli-eroszak(5)(960x640).jpg (erőszak, üt, ököl, )
csaladon-beluli-eroszak(5)(960x640).jpg (erőszak, üt, ököl, )

Azt mondta az asszonynak, megöli. Ütötte és rúgta, emellett nyújtófával és egy kábeldarabbal fenyegette.

Önbíráskodás és testi sértés miatt emelet vádat az ügyészség egy 17 salgótarjáni kamasz ellen, aki megverte édesanyját, mert a nő nem tudta megadni neki a pénzt, amivel tartozott.

Harmincezerért fenyegette meg halálosan

A támadás idején mindössze 16 éves fiú tavaly, nem sokkal karácsony előtt adott kölcsön az asszonynak, összesen 30 ezer forintot, amelyet az ösztöndíjából vett el. Az asszony januárban adta volna vissza az összeget, de végül nem tudta időben rendezni a tartozást. A fiatal február 3-án reggel azzal állt a nő elé lakásukban, hogy adja át azonnal a pénzt, különben megöli. Hogy nyomatékosítsa követelését, ököllel esett édesanyjának, többször megütötte, sőt, meg is rugdosta őt. Emellett felkapott egy kábeldarabot és egy nyújtófát, ezekkel fenyegette tovább.

Az asszony nyakát és mellkasát zúzódások borították a támadás után, de végül „megúszta” súlyos sérülések nélkül.

Nem zárnák be

Az ügyészség az agresszív fiatalt nem zárná börtönbe, ugyanakkor indítványozta hosszabb ideig tartó próbára bocsátását, egyben pártfogó kirendelését – tájékoztatott kedden a Nógrád Megyei Főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik