Közélet

Húsz év fegyházat kapott a szeretőjét halálra verő férfi

süti, szív (sütemény, )
süti, szív (sütemény, )

Az áldozat együtt élt volt férjével , közben két férfival is viszonya volt – köztük gyilkosával.

A Kúria utasítására megismételt másodfokú eljárásban hétfőn 20 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki 2011 júniusában halálra verte szeretőjét Kazincbarcikán – közölte e táblabíróság szóvivője. Fórizs Ildikó elmondta, a vádlottat a Miskolci Törvényszék tavaly szeptemberben ugyancsak 20 év fegyházbüntetéssel sújtotta emberölésért és más bűncselekményekért, az ítéletet pedig tavaly decemberben a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla is helybenhagyta.

Törvénysértő büntetés

Az ítélet ellen a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben – törvénysértő büntetés miatt – a büntetés megváltoztatását és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kérte. Jelezte egyúttal, hogy a már említett törvénysértő büntetés kiszabását a másodfokú bíróság már észlelte, de a súlyosítási tilalom miatt nem korrigálhatta.

Felmentést vagy enyhébb ítéletet akart

A gyilkossággal vádolt férfi a Kúriához beadott indítványában maga is felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Felmentést vagy legalább enyhébb ítéletet próbált kiharcolni. A Kúria szeptemberben utasította a Debreceni Ítélőtáblát az új másodfokú tárgyalás lefolytatására. A táblabíróság hétfőn jogerősen annyiban változtatta meg az ítéletet, hogy a vádlott feltételesen szabadlábra helyezhető büntetése kétharmadának letöltése után.

Halálra verte

A gyilkosság még 2011 nyarán történt, az áldozat együtt élt a volt férjével, de mellette másik két férfival is viszonya volt, köztük a vádlottal. A nő és szeretője rendszeresen italoztak, ilyenkor gyakran veszekedtek, sőt, a férfi többször megverte az asszonyt. Egy ilyen vita alkalmával történt a gyilkosság is, a tettes olyan súlyosan bántalmazta partnerét, hogy a nő belehalt sérüléseibe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik