Közélet

Kisiklott egy vonat Bronxban

Kisiklott vasárnap New York Bronx kerületében egy elővárosi vonat több kocsija. A CNN amerikai hírtelevízió azt jelentette, hogy legkevesebb négy ember meghalt.

Az első jelentések szerint nyolc vagon siklott ki, és ezek közül öt felborult. Egy szemtanú elmondása szerint sok mentő- és tűzoltóautó van a baleset helyszínének közelében. A CNN szerint legalább négyen az életüket vesztették, a sérültek száma pedig hatvan körül van.


Fotó: MTI / Edwin Valero

A New York Post-nak az egyik utas, aki minden nap ezzel a járattal utazik, azt mondta, hogy véleménye szerint most a vonat sokkal gyorsabban vette be az egyik kanyart, a BBC szerint pedig hétből öt kocsi futott le a sínről, egyes források szerint még vannak utasok, akik a szerelvényekben ragadtak.

A NY Daily News-nak nyilatkozott az egyik utas, Dianna Jackson is, ő is arról beszélt, hogy gyorsan ment a vonat. “Az egyik kanyart elég gyorsan közelítettük meg, aztán hirtelen már a romok között is találtam magam. Két métert repültem és üvegszilánkokra érkeztem, a szám tele lett kavicsokkal. De örültem, hogy élek” – mesélte a nő.

Olvasói sztorik