Közélet
bilincs(4)(960x640)(1).jpg (bilincs, )

Előzetesben a csecsemőgyilkosság gyanúsítottja

A 22 éves férfi ellen egy csecsemő megölése miatt indult eljárás.

Szerda este vitték kórházba Kaposváron azt a csecsemőt, akit az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint súlyosan bántalmaztak. A gyerek meghalt. A megyei rendőrök egy napon belül azonosították a bűncselekmény elkövetőjét, aki ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az MTI információi szerint egy 17 éves nő öthónapos kislánya az áldozat, akinek a megölésével a gyermek apját gyanúsítják. A csecsemőt korábban gondozásba vették, de a közelmúltban visszaadták a családnak. A Somogy Megyei Kormányhivatal közleményben tudatta, hogy amint tudomást szereztek a halálesetről, haladéktalanul vizsgálatot indítottak az ügyben. Jelezték: a vizsgálat eredményéről – annak lezárása után – a sajtó útján tájékoztatják a közvéleményt.

A Somogy TV által készített felvételen a környéken lakók arról nyilatkoztak, hogy a gyilkosság helyszínén több gyermek is él, a házban embertelen körülmények uralkodnak, sok a csótány és a macska. A nagyapa a Somogy TV-nek elmondta, a gyanúsított a veje, és nem volt arról tudomása, hogy bármikor is agresszívan viselkedett volna, bár mivel a szakértő azt mondta, hogy bántotta Bellát, elhiszi.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.