Közélet

Véletlenül füvet adtak az iskolának a rendőrök

Egy drograzzia alatt lefoglalt beltéri növénytermesztő berendezést adományoztak a gimnáziumnak, de kicsivel többet adtak.

A több mint húszezer dollárt, azaz nagyjából 4,5 millió forintot érő berendezést egy Tennessee állambeli középiskola kapta meg a helyi rendőrség drogellenes ügyosztályától. Az adományt az iskola üvegházába szánták, ahol a diákok megtanulhatják a lámpás növénytermesztés alapjait.

Azonban a mezőgazdaságot oktatót nagy meglepetés érte, amikor kicsomagolta a több dobozban érkezett berendezést. Az egyik dobozban ugyanis marihuánát talált – jelentette The Stewart Houston Times. „Lámpák és egyéb eszközök alatt volt” – mondta el Jordan McMillan a lapnak.

A gyerekek kezébe nem került a rendőri adománnyal véletlenül érkezett marihuánából
Fotó: Northfoto

A tanár azonnal jelentette az esetet, és a rendőrség már ment is, hogy visszavegyék a véletlenül az iskolának adományozott marihuánát. A füvet az a rendőr semmisítette meg, amelyik a berendezést az iskolába szállította. A tanár pedig megnyugtatásképpen elmondta: egy diák sem került kapcsolatba a növénnyel.

A drogellenes ügyosztály vezetője a lapnak elmondta: rendszeresen foglalnak le marihuána beltéri termesztéséhez használt berendezéseket, amelyeket a helyi iskolának szokták adományozni. A beltéri növénytermesztőt egyébként már be is üzemelte a kérdéses középiskola – először paradicsomot fognak segítségével termeszteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik