Közélet

Belehalt a foghúzásba

fogorvos (fogorvos, )
fogorvos (fogorvos, )

Bár vérmérgezést kapott, a rendőrség szerint senki nem hibázott.

Bár több egészségügyi intézményben is járt, senki számára nem derült ki, hogy szepszist, azaz vérmérgezést kapott. A meghökkentő tragédiában a kistarcsai kórház tett feljelentést, a rendőrség azonban megszüntette az eljárást, mert: “nem történt bűncselekmény”.

Kovács Lajos tavaly január 10-én panaszkodott családjának arról, hogy fáj a bölcsességfoga. Két nap múlva el is ment a fogorvoshoz Hatvanba. A férfit másnap visszarendelték, és kihúzták a bal aló bölcsességfogát, majd antibiotikumot írtak fel neki. Ezt Kovács Lajos el is kezdte szedni, azonban másnapra beduzzadt a nyaka.

Ezért január 16-án elment a háziorvosához, aki szerint ekkor a férfi szürke volt. Sürgősséggel laborvizsgálatra, röntgenre és gégészhez küldte, de másnap a férfi a hatvani rendelőben rosszul lett. A sürgősségire került, onnan a Flór Ferenc kórházba küldték. Kiderült, a fog helyén tályog keletkezett. Azonnal az intenzívre vitték, később összeomlott a keringése és meghalt.

Az orvos szakértő szerint biztos, hogy a fog helyén alakult ki a fekély, a húzás másnapjától kezdve terjedt. A férfi csak három nappal később jutott szakszerű ellátáshoz a Flór Ferenc kórházban. A szakértő mégsem állapított meg mulasztást – írja a Blikk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik