Közélet

Legalább tíz évre börtönbe küldené az ügyész Rezesovát

eva rezesová (eva rezesova, )
eva rezesová (eva rezesova, )

A védelem a szlovák milliomosnő felmentését kezdeményezte.

Perbeszédekkel folytatódott a Gödöllői Járásbíróságon a négy ember halálát okozó szlovák milliómosnő pere kedden. Az ügyész több mint tíz év letöltendő börtönbüntetést kért háromórás vádbeszédében Eva Rezesovára, míg a védelem továbbra is a felmentésért kardoskodik.

A reflektor a bűnős

A vád azzal érvel, hogy a nő ittas volt, és lényegesen gyorsabban hajtott a megengedettnél. A perbeszédek elhangzása előtt a bíró ismertette a vádlott által hétfőn benyújtott indítványt, melyben azt kérte, vegyék figyelembe, hogy közvetlenül a baleset előtt a szemközti sávban a vele szemben haladó autó “hirtelen fényhatása” elvonta a tekintetét, mivel épp azon a szakaszon hiányos volt a két pályaszakaszt elválasztó növényzet.

Eva Rezesova és védője szeptemberben már sikeresen kiharcolt egy új műszaki szakértőt is. Akkor arra akartak választ kapni, hogy a vétlen kocsi hirtelen sávváltását a szakértő által megjelölt 170 kilométer per órás sebességgel észlelhette-e időben az ittas autós, pedzegetve ezzel azt, hogy bár kissé gyorsan, de szabályosan haladt, ellenben a másik jármű hirtelen vágott ki elé.

Könnyekben tört ki

“Higgyék el, hogy ez számomra sem egyszerű, mert életem végéig ezzel együtt kell élnem”– mondta az utolsó szó jogán kedden a négy ember megölésével vádolt Eva Rezešová a velvet.hu tudósítója szerint. A nő beszélt arról is, egyetért mindennel, amit ügyvédje korábba elmondott, valamint részvétet és sajnálatot érez az áldozatok hozzátartozói felé. Hozzátette, ártatlannak érzi magát, és “a tisztelt bíróságtól a felmentésemet kérem”. A nő egyébként elsírta magát a tárgyaláson, annál a résznél, amikor egykori párja vallomását olvasták, amelyben egyebek mellett az állt, hogy nem volt jó anya.

A végzetes baleset több mint egy éve, augusztus 21-én hajnalban történt az M3-as autópályán. Az ittas nő, Eva Rezešova terepjárójával egy kocsinak ütközött: hátulról szaladt bele a járműbe, amely így nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autó kigyulladt, benne négy utasával. Hárman bennégtek a kocsiban, negyedik társuk két nappal később, a kórházban belehalt sérüléseibe.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik