Közélet

“Csak szellőztettem” – mondta a szatír

Természetesen a péniszére gondolt.

A szemtanúk elmondása szerint a floridai William Gibson első körben csak benyúlt a nadrágjába, majd némi matatás után orrához emelte ujjait. S bár azt nem tudni, hogy a szag megelégedésére szolgált-e vagy sem, néhány másodperccel később gatyáját kigombolta, és nyilvánosságra hozott nemi szervét “masszírozni” kezdte. Mindezt egy adománybolt előtt.

A jelenlévők egyike azonnal tárcsázta a rendőrséget, akik közszeméremsértés vádjával elfogták az 50 éves szatírt. Gibson a letartóztatás során azzal próbált védekezni, hogy ő nem akart semmi rosszat, csupán “kiszellőztetni” a péniszét. Senkit nem érdekelt.

Meglepő módon volt már ennél furcsább kifogás: februárban egy szintén amerikai férfi azzal magyarázta az alul semmit, hogy a nadrágja hirtelen összement. Más kérdés, hogy ez nem indokolja nyilvános önkielégítést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik