Közélet

Fél szemére megvakította a háziállatként tartott szarvasa

szarvas(960x640)(1).jpg (szarvas)
szarvas(960x640)(1).jpg (szarvas)

A 69 éves férfi ellen illegális vadtartás miatt emeltek vádat.

Az amerikai Alabama államban élő férfi hét szarvast tartott birtokán teljesen törvénytelenül már több éve, de eddig még semmi problémája nem származott ebből. Egészen az előző hétig, amikor az egyik szarvasbika rátámadt, amikor belépett a karámba, ahol a vadállatokat tartotta – jelentette az al.com.

Az szarvas az agancsával több sérülést is okozott a férfinek, amelyek közül az egyik megsértett egy látóideget, és a férfi az egyik szemére megvakult. Az állatot a helyi vadvédelmi hatóság emberei elaltatták, mert már annyira megszokta az emberek közelségét, hogy nem lehetett visszaengedni a vadonban. Julius Dunsmore ellen pedig vádat emeltek vadállatok illegális tartása miatt.

A helyi vadvédelem képviselője elmondta: párzási időszakban a szarvasbikák rendszeresen harcolnak egymással és fogságban is ugyanezt teszik, csak az emberekkel, ezért nagyon veszélyes a tartásuk. Alabama államban az elmúlt években több súlyos sérülést, és legalább egy halálesetet okoztak a háziállatként tartott szarvasok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik