Közélet

Megakadályozták a rendőrök az életmentésben

Sokkolóval bénították meg, amikor ki akart menteni egy háromévest egy égő házból. A kisgyerek a tűz áldozata lett.

A férfi, a hároméves kisfiú mostohaapja hajnali egy órakor ébredt fel a gyerek anyjával együtt arra, hogy kigyulladt az amerikai Louisiana városában álló otthonuk. A ház hátsó részén, a tévé előtt elaludt pár azonnal hívta a tűzoltókat, de a lángok miatt nem tudtak eljutni a szobájában alvó kisgyerekhez – írta a Louisiana Press-Journal.

A pár a hátsó ajtón keresztül ki tudott jutni a lángoló épületből, majd a csak pizsamát viselő férfi, Ryan Miller a bejárati ajtóhoz rohant, és a feje köré egy pólót tekerve berúgta az ajtót, és megpróbált bemenni, hogy kimentse mostohafiát. Ekkor már rendőrök érkeztek ki a tűzben álló épülethez, és egyikük megakadályozta, hogy a féri bemenjen a gyerekért. A beszámolók szerint többször is elektromos sokkolóval lőtte meg, hogy visszatartsa, majd a mostohaapát megbilincselték, és a rendőrségi fogdába szállították, ahonnan pár órával később engedték csak ki.

A Louisiana városában kiégett ház
Fotó:YouTube

A férfi sógornője szerint a rendőrök nem kezelték megfelelően a helyzetet, szívtelennek nevezve a rendőröket, akik csak tétlenül álltak a tűzoltókra várva. „Milyen rendőr az, aki nem próbál meg kimenteni egy égő házba rekedt háromévest” – tette fel a kérdést a nő. Az önkormányzat közlése szerint a rendőrök azért akadályozták meg bejutását, mert a tűz túl veszélyes volt a mentéshez, és nem volt más választásuk, mint a sokkoló.

A tűzoltók – akik öt perccel a segélyhívás után már a helyszínen voltak – is úgy értékelték, hogy nem lehet már megmenteni a gyereket. Az önkormányzat elmondása szerint a tűzoltók sem tudotak bejutni, mert még a teljes védőfelszerelésben is életveszélyes forróság volt a házban. A lángok teljes eloltása több órát vett igénybe.A tűz pontos okát még vizsgálják, de elektromos hibát sejtenek a háttérben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik