Közélet

Felmentették a pilisi gyilkost, pedig ismét ölni akart

A férfi néhány hónap eltéréssel két emberrel akart végezni, édesanyjával és egy férfival, aki a környékén lakott. Azt mondta, hangok irányították.

Az ügyet csütörtökön kezdte tárgyalni a Budapest Környéki Törvényszék, és még ugyanezen a napon megszületett az ítélet. A férfi először édesanyját próbálta megölni, majd néhány hónappal később késsel támadt egy férfira is, akit csak látásból ismert.  A bíróság elrendelte a szurkáló kényszergyógykezelését.

Másfél évre zárták be

A vádlott már korábban is állt bíróság előtt, méghozzá különös kegyetlen elkövetett emberölés miatt, miután végzett édesanyja élettársával. A Pest Megyei Bíróság 2009 januárjában, jogerős ítéletében felmentette a tettest, mivel a tudathasadásos elmebetegség paranoid formájában szenvedett.

Kényszergyógykezelését a bíróság 2010 júniusában szüntette meg, a vádlott elhagyhatta az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet. Édesanyjához költözött, Pilisre.

A beteg továbbra is pszichiátriai gondozás alatt állt, melynek része volt a gyógyszeres kezelés is. Rendszeresen kellett szednie a gyógyszereket, vagyis csak kellett volna – a tabletták helyett gyakorta inkább az alkoholt választotta. Többször került összetűzésbe édesanyjával, a viták hol a férfi betegsége, hol az ivás miatt robbantak ki, vagy azért, mert nem dolgozott semmit.

Most megdöglesz

Tavaly október 5-én a férfi ismét ittas volt, a konyhában felkapott egy 12 centiméter pengehosszúságú kést és édesanyja után ment, aki épp az udvarra tartott teregetni, egy kosárral a kezében.  Most megdöglesz, a k***a anyádat – ezt mondta neki.

A bejárati ajtó előtti teraszon a nő visszafordult a vádlott felé, aki eközben megpróbálta megszúrni. Az asszony hátrálni kezdett, de megbotlott a lépcsőn és elejtette a kosarát. Gyermeke eközben végig azzal fenyegette, hogy megöli.  A nőnek sikerült a szomszédhoz menekülnie, sérülések nélkül.

A vádlottat a mentők kórházba szállították, ahol október végéig – azaz összesen 25 napig – kezelték.

„Árbóc vért kíván”

Január 28-én ismét lecsapott. Egy pilisi férfit akart megölni, akit látásból ismert. A sértett tudta, hogy a vádlott pszichiátriai kezelés alatt áll, azzal is tisztában volt, hogy korábban ölt, de konfliktus soha nem volt köztük, sőt,  rendszeresen köszönt is neki.

A szóban forgó napon a férfi kerékpárral indult el otthonról, ebédért ment a városközpontban lévő idősek otthonába. Amikor elhaladt a vádlott háza előtt, látta, hogy az udvaron van, ezért köszönt neki, de a gesztus ezúttal is viszonzatlan maradt.

A mogorva „szomszéd” ekkor magához vett egy 18 centiméter pengehosszúságú kést, ő is biciklire pattant és a férfi után kerekezett, mert egy belső hang azt mondta neki, hogy „árbóc vért kíván”, illetve, hogy „érje utol a vérét”.

Gyorsan utolérte áldozatát, egy késsel próbálta hátba szúrni, ám a penge szerencsére nem érte a testét, a férfi „csak” egy ütést érzett a bal válla környékén.

Folyamatosan védte magát

Leszállt a kerékpárjáról, úgy, hogy a bicikli közé és támadója közé került. A késelő szidni kezdte őt és a mellkasa felé szúrt. A kerékpárosnak sikerült időben ellépnie előle, maga elé tartotta kétkerekűjét, azzal védte magát, közben hátrált, így sikerült a szemközti oldalon lévő ház kapuján bejutnia.

A vádlott körülbelül nyolcszor próbálta megszúrni kiszemeltjét. Hátrálás közben áldozata elesett, kerékpárja ekkor a lábához került. A támadónak ekkor feltűnt, hogy a kés pengéje teljesen letört, ezért inkább elment. A férfi karcolások nélkül megúszta, de ez csak annak köszönhető, hogy folyamatosan védekezett.

Jogerős

A csütörtökön kihirdetett ítélet jogerős – tájékoztatott közleményében a Budapest Környéki Törvényszék. A kényszergyógykezelés legfeljebb 20 évig tarthat és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtják végre .

A kényszergyógykezelést egyébként évente vizsgálja felül a bíróság, az IMEI és független elmeorvos-szakértő véleményei alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik